^Lap tetejére

Debreceni Cicavilág Egyesület

Októberi beszámoló

Martinkán él egy úr, aki több cicát befogadott. Neki kértek segítséget. Sajnos anyagi kerete nem tette lehetővé a cicák ivartalanítását, így rendszeresen több alom kiscica született nála. A kicsik legtöbbje szinte már egészen apró korában meghalt. A nála élő három nőstény cica ivartalanítása 2017. október 3-án történt.

bejelentést kaptunk, hogy egy Kossuth utcai parkolóban nagyon sok beteg kölyök cica él. Az egészséges kölykök közül többen gazdihoz kerültek. A beteg cicáknak a gazdisodása esélytelen, ezért öt kölyök cica állatorvosunkhoz került. Féregtelenítve lettek, kaptak antibiotikumot és szemcseppet.

Egy családhoz két nőstény cica szokott oda. Megsajnálták őket és etették. Cserébe évről évre kiscicákkal „ajándékozták meg” jó szándékú befogadóikat. Mivel a kölyköknek évről évre nagyon nehéz volt gazdit találni, ezért megbeszéltük az ivartalanítást. Kormi és Folti 2017. augusztus 2-án ivartalanítva lett. Kormi és Folti kölykeinek gazdit kerestek. Sajnos Szotyi cica nem talált gazdára, így őt ivartalanítani kellett. Miután elérte az ivarérett kort, 2017. október 13-án ivartalanítva lett.

Martinkán tavasszal hat nőstény cicát ivartalanítottunk az egyik ideiglenes befogadó hölgynél. Újabb nőstény cicák nőttek fel Katikánál, ezért hogy ne szaporodjanak nála a mentett cicák segítettünk az ivartalanításban. 2017. október 24-én újabb négy nőstény cica járt ivartalanításon.

Micike a Biczó István kerti kolónia közelében kéregetett enni. Szerencséjére a legjobb helyen kért segítséget. Micikében nagyon sok lakó volt, mind kívül, mind belül, ezért alapos bolhairtáson és féreghajtáson esett át. A füleiben is tanyáztak albérlők, melyeket egy alapos fültisztítás keretében lakoltattak ki és gyógyszeres kezelésben is részesült. Ezt leszámítva Micike teljesen egészséges és vidám apró, kölyökcica.

Nessy az utcán él jó ideje, sajnos senki nem tudja befogadni. Az egyik helyen a kutyák, másik helyen a saját cica nem látja szívesen. Ennek ellenére etetik, és igyekeznek gondoskodni róla. Nessynek egy ideje hasmenése van, ami komoly fájdalmat okoz neki. Végbéltájéka már teljesen kisebesedett. Hangos sírással kér segítséget. Nessy 2017. október 24-én orvosunknál járt. Kapott antibiotikumot, gyulladáscsökkentőt, fájdalomcsillapítót, ultrahang is készült, valamint külső-belső parazitamentesítése is megtörtént. Végig hálás dorombolással köszönte meg a segítséget. 

Hanna egy nagyon kedves cica, akit a Gyár utcán etetnek. Minden évben két-három alom apróságnak ad életet, akik sajnos nem nőnek fel. Ezért, hogy több ártatlan élet ne szenvedjen Hanna ivartalanítva lett 2017. október 25-én. A hideg időjárás miatt Hanna már meg is fázott, így antibiotikumos kezelésben is részesült.

Köszönjük, hogy októberben is támogattátok munkánkat!

 

Copyright © 2013. Egy DeCi  Rights Reserved.