^Lap tetejére

Debreceni Cicavilág Egyesület

Szeptemberi beszámoló

Szeptemberben folytattuk több területen a már megkezdett ivartalanítást.

Egy idős néni több cicát befogadott Apafán, és a cicák elkezdtek szaporodni. Szerencsére az állatszerető hölgy segítséget kért a néninél lévő cicák ivartalanításához. A cicák betegek is voltak így először a cicanáthából kellett meggyógyulniuk. Három nőstény, két kandúr és két növendék (egy nőstény és kandúr) képezi jelenleg az állományt. Augusztusban két nőstény cicát már ivartalanítottunk. Mivel félő volt, hogy a másik két nőstény is vemhes, ezért 2017. szeptember 1-én a cicák ivartalanítva lettek.

Cilike is az utcára született, alig két hónapos. A környezetéből több cica is eltűnt. Nagyon reméljük, hogy neki időben érkezett a segítség. Nagyon súlyos fülgyulladása van, emiatt egyenes nem tudott menni. Ezen kívül a parazitákkal való fertőzöttség is nagyon komoly problémát jelent. Szervezete legyengült és kiszáradt. Cilike füle nem javult, továbbra is ferdén tartotta fejét. A kezelő orvosa tanácsára a fülváladékból mintavételezés történt, hogy célzottan lehessen folytatni a kezelését.

Oreot testvéreivel tették ki Nyírábrányban az egyik buszmegállóba. A testvérei eltűntek, ő pedig a közeli közintézménynél húzta meg magát. Az ott dolgozók segítséget kértek neki egyik önkéntesünktől, mert az egyik mellső kislába behajlik. Először azt gondoltuk el van neki törve. Sajnos a helyzet sokkal rosszabb. Az idegek el vannak halva a lábában, semmilyen ingerre nem reagál. Ez hosszú távon a szövetek elhalásával jár, így ezt a részt majd amputálni kell neki.

A Munkácsi utcán egy lakatlan háznál több cicát is etetnek, akik sajnos szaporodnak. Segítségünket kérték a cicák létszámának csökkentéséhez. A már megszületett kölyköket is hirdettük, hogy legalább ők ne maradjanak az utcán. 2017. szeptember 12-én két nőstény cicát sikerült az állományból megfogni és elvinni ivartalanításra. A cicák az egyik etetőnél lábadoztak.

A nyár végén egy cica családot raktak ki a dohánygyári kolóniába. A mama ivartalanítva lett 2017. szeptember 14-én, orvosi vizsgálaton is átesett. Sajnos a cicanátha miatt a szemei nagyon súlyosan károsodtak. Az egyik szeme már magától teljesen lezárult, és sajnos a másik szemével is alig lát. Nagyon nagy szüksége lenne gazdira.

A Bem téren az utolsó nőstény cicát fogta meg a csapda 2017. szeptember 15-én. Az ő ivartalanításával ebben a kolóniában nincs több ivaros nőstény.

Köszönjük, hogy szeptemberben is támogattátok munkánkat!

Copyright © 2013. Egy DeCi  Rights Reserved.