image1 image2 image3

Csili

Csili az utcára született vad cicának.

Amikor beteg lett, akkor sem adta könnyen a bundáját. Nagyon csúnyán megharapta az etetőjét, aki minden fájdalmát félretéve csak arra koncentrált, hogy hordozóba kerüljön a cica, mert csak így kaphatott esélyt.

Csili orvoshoz került döbbenetes állapotban. Egészen tüdőből jött fel a sok genny, amely a szemén, száján, orrán ömlött kifelé. Először azt gondoltuk valami komoly háttér betegsége (FIV, FELV) van, ezért ilyen beteg. Szerencsére a tesztek negatívak voltak, így elszántam felvettük a harcot.

Csili szerencsére hatalmas élni akarással, szinte csodával határos módon pár nap alatt sokkal jobban lett. Mivel nagyon félt a rendelőben, ezért addig maradt bent, amíg a gyógyszereket kellett szednie, utána visszakerült eredeti élőhelyére. Neki jó itt, hiszen kap enni, meleg házikója van és amikor beteg gondoskodnak róla. Továbbra sem lehet megfogni, azonban az etetéseknél az elsők között követeli a részét.


Csili orvosi ellátásának költsége 48 498 forint volt.

Köszönjük a támogatást:

Mészáros Róbert 15 000 forint

Dr. Szőke Judit 3 000 forint

Szendrei Alexandra 2 000 forint

Barabás Gabriella 3 000 forint

Csili 2019. március 7-én megint elkezdett prüszkölni és az orra is folyt, ezért a hétvégét Zsuzsa doktor néninél töltötte. Szerencsére nem volt nagy a baj, de úgy gondoltuk inkább kapjon kezelést. Elég gyenge az immunrendszere és férges is. Az egész kolóniának vettünk féreghajtót, és folyamatosan kapják a vitaminokat hála Jutkának, aki gondoskodik róluk.

Kérjük amennyiben lehetőséged van támogasd Csilit.

Számlatulajdonos: Debreceni Cicavilág Egyesület

Számlaszám: 12052705-01397637-00100001

(Raiffeisen Bank Zrt. 1054 Budapest Akadémia u. 6.).

IBAN szám: HU56 1205 2705 0139 7637 0010 0001

SWIFT kód: UBRTHUHB

Megjegyzés: Sas utca

Adószám: 18504743-1-09

Köszönjük!

PayPal donate

Facebook

Luca Tanodája

NEA-UN-16-N pályázat

2019  Debreceni Cicavilág Egyesület   globbers joomla templates