Gazdis ivartalanítási akciónk lezárult

Lezárult gazdis ivartalanítási akciónk, ahová gondoskodó gazdik jelentkezhettek ivartalanítási kedvezményért cicájuk számára. A jelentkezési idő alatt rengeteg pályázat érkezett, azonban a követelmények alapján 16-ot talált elnökségünk értékelhetőnek (hiánytalanul kitöltött, határidőn belül érkezett, szociális helyzet indokolttá teszi). A postázott kuponokkal 12 cicát, hat nőstényt és hat kandúrt vittek el ivartalanítani állatorvosunkhoz, a Dr. Bod-Ri Állatorvosi Ambulanciára. A felnőtteket augusztus végégig, a kölyköket október végéig lehetett vinni. A Gazdis ivartalanítási akciónkat szeretnénk minden évben megrendezni.

Az akciónkról az egyik résztvevő ezt írta:

"Szeretnénk megköszönni a Debreceni Cicavilág Egyesületnek, hogy lehetővé tették ezt a gazdis ivartalanítási akciót, melynek keretében azok is felelősen gondoskodhatnak cicájuk egészségéért, akiknek az anyagi helyzete korlátozott. Szerencsésen túl vagyunk a műtéten, Molly várakozáson felül könnyen viselte, szinte olyan eleven, mint máskor. Hálásak vagyunk az Egyesületnek a lehetőségért és Dr. Bodorkós Rita doktornőnek a kedves és szakszerű ellátásért. További eredményes munkát kívánunk!

Molly és gazdija"

 

Mr. Snicle (kandúr)

Tücsök (kandúr)

Foltika (nőstény)


Ciluka (nőstény)

Szürmi (kandúr)

Leonetta (nőstény)

Garfield (kandúr)


Bleki (kandúr)

Bodnár Frici (kandúr)

Molly (nőstény)

Málna (nőstény)

Tigris (nőstény)